Már itt vagyunk két napja Torontóban illetve annak egy külvárosában Mississaugaban. Megpróbálok visszaemlékezni az utazásunk napjaira egyesével. A második nap borzalmas volt. Elmesélem mi történt velünk.
Látszik, hogy nem alszunk gyakran motelben
Ahogy már említettem egy Super8 nevű motelben aludtunk. Reggel lementünk reggelizni. Amíg én Pankiba próbáltam beletuszkolni a bébipapit, ami nem volt egyszerű, mert minden és mindenki jobban érdekelte ott, Viktor hozott nekem is ennivalót és kávét. Kaptam a tányéromra valami kalácsszerű édes sütit és egy adag omlettet, mindkettő be volt folpackba csomagolva. Közben egy idősebb hölgy csatlakozott hozzánk az asztalhoz. Panka persze elbűvölte rögtön. Viktor beszélgetett a nővel, én pedig megpróbáltam végre enni. Furcsa jeges volt a süti közepe, de megettem. Aztán jég hideg volt az omlett, ami majdnem elfogyott, amikor megszólalt a nő, hogy van ám mikró ahol meg tudjuk melegíteni a kaját. Persze égő fejjel én csak bólintottam, hogy az enyém így tökéletes. Fagyasztott kaját ettünk még jegesen.
A modem utazott velünk tovább
A fantasztikus reggeli után megpróbáltuk még a csomagunkat (modemet) feladni a postán, hát persze hogy nem sikerült. Nem tudtunk mit csinálni, vittük magunkkal tovább az USA-ba. Ezzel egy csomó időt elvesztettünk.
A határon dekkoltunk
Kora délután értünk a határhoz. Sor egyáltalán nem volt. A határőrök nagyon ráértek velünk foglalkozni. Soha életemben nem mentem keresztül ilyen tortúrán határon. Félreállítottak bennünket, be kellett mennünk az irodába. Elbeszélgetésre vittek minket külön-külön. Fényképeztek, újjlenyomatot vizsgáltak, papírokat kellett kitölteni és az autót is átvizsgálták. Közben az autóhoz nem fértünk hozzá és mindez kb 35 fokban történt. Két órát töltöttünk itt. A végén megállapítottak, hogy nem vagyunk "veszélyesek", és megengedték, hogy szeptember végéig az USA-ban maradhatunk. Persze megint csomó időt vesztegettünk, és az idegről már nem is beszélek.
Vízátfolyások miatt tereltek el minket
Már a kanadai oldalon is mentünk olyan úton, ahol kb 10-15 cm-es víz állt. Az USA-ban viszont komoly gondot okozott a víz, így eltereltek minket az autópályáról. Ami nem csak azért volt gond, mert az utak rosszabbak voltak és nem haladtunk rendesen, hanem a szállás keresést is megnehezítette. Az autópálya kijáratoknál rengeteg szállást kínáltak, de a sima országutak mellett kevesebb volt.
250km-t mentünk mire szállást találtunk
Mivel a nap során elcsúsztunk az idővel, már este 8 volt, amikor elkezdtünk motelt keresni. Szinte az összes érintett település összes (a GPS által kínált) lehetőségét végigjártuk, és mindenhol teltház volt. Fogalmam sincs mennyi motelt, hotelt stb néztünk meg. Így volt ez Jamestownban is, ami egy elég nagy város. Az egyik motelben mondták nekünk, hogy már csak a Starlite nevű motelban van hely a városban. Megkerestük. Ekkor már éjjel 1 óra volt. Valószínűleg ez lehetett a város legigénytelenebb helye, egy leprafészek volt. Az ajtóra ki volt írva, hogy már csak egy szabad "szoba" van, de abban nincs víz. Mivel nagyon késő volt, kivettük. És mi volt ez? Hát egy lakókocsi. Se víz, se budi. Kaptunk két büdös hálózsákot, aztán kész. Még szerencse, hogy Pankinak az utazóágya elfért, így ő aludhatott a sajátjában. Borzasztó volt, de muszáj volt aludnunk egy kicsit. Tényleg kicsit aludtunk, inkább semmit. Reggel kaptunk egy használt szobát, ahol lezuhanyoztunk. Mindezért fizettünk 55 dollárt.
A sok szerencsétlenség ellenére teljesítettük a 700km-es távot. A nagy pusztaságon kívül mást nem láttunk. Panka pedig ismét dícséretet érdemel, mert mindezt tűrte. Még az esti alvását is megkezdte időben a kocsiban szegénykém.
folyt.köv.
