Augusztus 18-án (a 24. héten) találkoztam először a háziorvosunkkal, aki továbbküldött terhesgondozásra és utrahangra. Augusztus 19-én voltunk a 2. genetikai ultrahangon. Szerencsére mindent rendben találtak az orvosok. Megerősítették, hogy kislányunk lesz. Soha nem fogjuk elfelejteni, amikor azt mondta az ultrahangos hölgy, hogy "perfect baby". Hát persze, hogy nekünk Ő a legtökéletesebb kisbaba.

Terhesgondozásra szeptember közepén jutottam el először. Ezt a helyet nagyon megkedveltem. Jól szervezett rendszerben dolgoztak itt az orvosok és a nővérek. Igényes, jól felszerelt vizsgálók voltak. Nem kellett sokat várakozni és kedves volt mindenki.

Szeptember 15-én mért adataim: has 27cm, súly 57kg (49kg-mal kezdtem a terhességet), Panka szívverése 152. (1.fotón: 25 hetes pocak)

Szeptember 17-én (a 29. héten) terhességi diabétesz szűrésen voltam. Egy órát ücsörögtem a laborban. Az elején egy (narancs ízesítésű) cukros italt itattak velem, aztán egy óra múlva vettek vér- és vizeletmintát. Sajnos az eredményem nem lett jó, így egy második kör következett októberben.

Szeptember 29-én (30. héten) mért adataim: has 31cm, súly 57kg, vérnyomás 90/60, Panka szívverése 152.

Október 7-én a két körös cukorterheléses laborvizsgálat már sokkal kellemetlenebb volt. Két órát ülhettem a laborban. Közben háromszor vettek vért. És persze megint az a cukros lötyi...

Október 13-án (32. héten) megkaptam a véreredményt. Kialakult sajnos a terhességi diabétesz nálam. Ezt egy terhességi hormon okozza, valamint kockázati tényező az is ha az anya családjában van cukorbeteg. Általában diétával jól kezelhető, és elmúlik a szülés után. Megfelelő kezelés mellett a babára nézve nem veszélyes, esetleg nagyobb lehet a súlya. Október 21-én egy diadetikussal találkoztam, aki segített abban, hogyan kell helyesen táplálkoznom. Naponta négyszer mértem a vércukorszintemet. A diéta lényege, hogy egy nap sokszor (hatszor) kellett ennem kevesebbet, és persze kerülni a magas szénhidrát tartalmú ételeket, italokat. Kaptam egy helyes kis táblázatot az élelmiszercsoportokról, hogy hogyan kell egy napi menüt összeállítani. Hamar hozzászoktam az új rendszerhez, és nem is volt nehéz ezt betartani. A diétának köszönhetően sikerült a vércukorszintemet normális szinten tartanom.

A 34. héten az adataim a következők voltak: súly 58kg, has 35cm, vérnyomás 110/20, baba szívhangja 165. (2.fotón: 33 hetes pocak)

Hétről hétre egyre nagyobb lett a pocakom. Nehezebben mozogtam, de szerencsére még így is jól éreztem magam. Panka nagyon aktív volt, főleg ha pihenni szerettem volna. A 30. hét körül elkezdődtek a Braxton-Hicks összehúzódások (nem mindenkinek vannak), ami néha elég ijesztő volt. Gyakran attól féltem, hogy megindul idő előtt a szülés, mert nem tudtam hogy milyenek lesznek az igazi fájások. Emiatt egyszer be is mentünk a kórházba a 40. héten, hogy biztos szülök, de csak vaklárma volt. Így utólag már tudom mi a különbség, erről még később a szülésnél mesélek majd. A 36. héttől hetente jártunk ellenőrzésre.

A 38. héten vizsgálták először a méhszájat, amit kicsit furcsáltam is. Egészen a 41. hétig teljesen zárt volt a méhszájam és a méhnyak sem rövidült le. A 41. héten elkezdett kinyílni, de a méhnyak még mindig nem rövidült le. Azon a héten beutaltak ultrahangra, hogy megnézzék minden rendben van-e Pankával.(3. fotó: 38 hetes pocak)

December 17-én végre megleshettük a kislányunkat ultrahangon. Szerencsére minden rendben volt a pocakban, Panka remekül érezte magát. A súlyát 4250g-ra becsülték. A méhlepény és a magzatvíz is tökéletes állapotban volt még. Aznap délután visszamentem az UH eredménnyel az orvosunkhoz. Ő megvizsgált, és megpróbálta manuálisan tágítani a méhszájat (1 ujjnyira volt nyitva), ami nagyon kellemetlen volt. Azt állította, hogy ettől beindulhatnak a fájások. Ezután pedig megbeszéltük, hogy december 19-én vagy 20-án beindítják a szülést, ha addig nem indul meg magától. Szerencsére erre nem volt szükség, mert a mi kicsikénk tudta, mikor kell kibújnia.

Terhességem alatt az első 4 hónap és az utolsó 3 hét volt  a legnehezebb fizikálisan. Az első hónapokban a reggeli rosszullétekkel szenvedtem, a végén pedig már nem tudtam rendesen aludni, kényelmetlen volt a nagy pocak. Viszont ennél sokkal rosszabb volt a lelki megterhelés, az állandó izgalom és aggódás, hogy minden rendben legyen velünk.