Menetrend szerint december 20-án délután 7 órakor indult a repülőnk. Most "csak" fél évnyi cuccot kellett összecsomagolnunk. :o) Igazából profi költözködőnek érezzük lassan magunkat. Egy hete pakoltam már a bőröndöket, mégis az utolsó pillanatig volt mit csinálni. Nem volt könnyű becsomagolni ismét az "életünket" pár táskába és elhagyni Kanadát. A taxi a ház előtt várt, amikor készen lettünk.

A nagy kapkodásban nem ellenőriztük a neten a menetrendet, így a reptéren derült ki, hogy két óra késéssel indulunk. Hurrá! Panka pedig egész nap nem aludt a nagy felfordulásban, ezért extra fáradt és nyűgös volt estére. A repülőtéren is annyira pörgött a sok izgalomtól, hogy nem győztünk szaladni utána. Már induláskor nagyon fáradtak voltunk mindannyian.

Ezután jött a döbbenet, amikor felszálltunk a gépre. "Pici" géppel repültünk a hosszú szakaszon, ami nagyon kényelmetlen volt. Kicsi, szűk ülésekben nyomorogtunk 10 órát. Mivel Pankinak nem vettünk külön helyet, így az ölünkben utazott, de alig fért el szegény. Kínlódtunk vele egész úton. Ekkor megfogadtuk, hogy soha többé nem indulunk el ilyen hosszú útra úgy, hogy nincs neki külön helye.

Szerencsére éjszaka utaztunk, így valamennyit aludt Panki az ölünkben a párnán. Egy-két órát nekünk is sikerült aludni. Kijevben szálltunk át pár órás várakozási idő után. A második gép természetesen szuper kényelmes volt. Bárcsak fordítva történt volna. Azon csak másfél órát utaztunk.

Panki mindkét landolást átaludta. :o)

Amikor elképzeltem korábban, hogy egyszer meglátom BP fényeit a repülőről, mindig meghatódtam. A valóságban pedig már annyira fáradt voltam, hogy még arra sem emlékszem, hogy a "fogadóbizottságunk" milyen arcot vágott, amikor kijöttünk...:o) Pedig még transzparenst is hoztak nekünk. :o))) Köszönjük szépen!!!

És a reakciók? A család elolvadt Pankitól, aki üvöltött kezdetben. Később könnyen összebarátkozott mindenkivel. Ma már elvan nélkülünk is, így Apával nyugodtan leéphetünk végre kettesben egy kicsit (pár órát), ami egy év után ránk is fér már...:o)