Én nem féltem. Egyáltalán nem. Mert már láttam, amikor a Panni, a tengerimalac szült. Mamánál. Megmondom őszintén, hogy a tengerimalac igazi hős volt, mert minden segítség nélkül pottyantott vagy hatot pár perc alatt, ehhez képest mi igencsak megküzdöttünk a könnyűnek titulált szüléssel. Azért persze jó volt.

Kezdjük ott, hogy a Panni az egy kupac faforgácson hozta világra a porontyait kinn a fűtetlen előszobában. Mi ellenben este öt körül autóval robogtunk el a tíz perc sétatávban levő kórházhoz, ami harminc évvel ezelőtt még NASA-központnak is elment volna. Volt némi gyors regisztráció, majd bementünk egy ilyen előzetes vizsgálóba. Itt jegyezném meg, hogy mikor először mentünk szülni -téves riasztással-, akkor marhára semmi papírt nem kellett kitölteni, tehát aki szerint ránézésre nem lehet tudni, hogy ez most már tényleg az-e, az mellébeszél.

Szóval ebben az előszülőszobában rákötötték Pankira (a leendő kislányomra – nem összekeverendő Pannival, a tengerimalaccal) a sebességmérőt. Ez egy nagyon jó találmány, az apuka is látja, hogy mennyivel tolat a gyerek kifele. A tempó elég változó, alapjáraton csak 5-10 körül megy, de úgy öt percenként rákapcsol, és akkor egy rövid ideig akár 140-gyel is dönget.

Néhány fájás után úgy döntöttek, hogy hisznek nekünk, szóval egy marcona képű, öregecske női hölgy benyúlt a b. nejem lábai közé, majd némi tapogatózás után közölte, hogy még csak 2 cm. Majdnem mondtam neki, hogy ezen nem csodálkozom, mert ha maga nyúlkálna a lábaim közé, én se lennék nagyon boldog, de mire ezt kigondoltam előkapott egy mocskos nagy fecskendőt, úgyhogy gondoltam jobb lesz csendben maradni. Kiderült, hogy morfiumot akart adni a feleségemnek, amibe ő gyorsan bele is egyezett, mondván, hogy marhára fáj. Itt már kezdett gyanús lenni, hogy a tengerimalacok egyszerűbben szülnek az embereknél, mert mi mamával a Panninak semmilyen injekciót nem adtunk.

Mondták, hogy a legjobb lenne ha sétálgatnánk a folyosón, úgy megy a legjobban a tágulás. Ez egyrészt megnyugtatott, mert a tengerimalac is rohangált körbe-körbe a terráriumban, miközben szórta a pici malacokat, szóval ismerős volt a jelenség, másrészt viszont lekapcsoltak minket a sebbességmérőről, így megint fogalmam nem volt mi történik éppen. Megkezdtük a járkálást, én meg arra gondoltam, hogy nyilván a cucctól van így belassulva az én drága nejem, mert a Panni, az egyenesen száguldozott, mi meg minden három lépés után megálltunk.

Meg az is eszembe jutott, hogy ha sokáig maradunk, akkor nyilván én is kérek majd egy löketet, mert Zsani egyre viccesebben nézett ki, és kezdett elég furcsákat mondani. A folyosót egyébként szerintem csúcsidőn kívül balettozáshoz is használják, pont ugyanúgy nézett ki mint a filmekben ezek a gyakorlótermek: mindenhol korlát volt a falon. Ennek az egyetlen haszna, hogy a bedrogozott, ezért ingatag, kismamák tudjanak mibe kapaszkodni, így a férj nyugodtan elmászkálhasson. Mindenesetre eltelt így egy óra, és mi úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a szobába pihenni. Megint nézegethettem egy kicsit a sebességmérő cuccot - sajnos olyan rövid időkre ment csak ki a személyzet, hogy komolyabban megbuherálni nem volt lehetőségem.

Jött újra a baltaarcú női hölgy, benyúlt, tapogatott, és mondta, hogy gudzsáb, 5-6 cm is van már ez - nyilván a nejemnek betett a drog, és nem látta anyira rémísztőnek az illetőt. Ezzel átkerültünk a kettes stádiumba, átköltözhettünk a szülőszobába.

Hát mikor oda bementünk, gondoltam, a Panni az sírvafakadt volna örömében, ha ilyenben szülhetett volna. Mondjuk faforgács például pont nem volt, de majdnem minden más igen, bár kicsit hiányoltam a férjek számára beállított tévét, lehetőleg sok sportcsatornával. Kértem egy ilyen szülőlabdát, hogy legyen mivel elfoglalnom magam, de Zsani ráült, és úgy lihegett, mint aki az élete árán is megvédi az új kincset, szóval végül kénytelen voltam visszavonulni. Párszor próbáltam a derekánál fogva lenyomni róla, de nem sikerült.

Egyébként a kettes stádium előnye még, hogy az öreg és ronda helyett két csinos és fiatal nővérke váltogatta egymást körülöttünk. (Később megjelent Ursula is, de azt ráfogtam arra, hogy biztos szivárgott a nevetőgáz.) Ők az idő nagy részében hevesen jegyzeteltek. Egy óvatlan pillanatban sikerült belenéznem, hogy miket írnak fel, gyakorlatilag mindent: felállt, leült, fájás jött, kérdezett valamit, stb. Nem tudom, ennek mi értelme, felteszem egy esetleges perelés esetén lehet hasznos.

Nem sokkal 8 után javasolták, hogy menjünk el fürdeni. Mondani se kell, hogy Panni nem fürdött szülés közben, és én határtalanul meg voltam lepve, hogy most nekünk minek kell. Aztán készülődés közben elfolyt a magzatvíz, ami legalább valami értelmes indokot nyújtott: minden tiszta dzsuvás lett. Később kiderült, hogy a meleg víz elvileg enyhíti a görcsöket, és ekkorra már kezdett kiállni a morfium injekció, szóval tényleg jó ötletnek tűnt, de azért a kínok egyre fokozódtak. Itt éreztem először, hogy a tengerimalacos előképzésem nem volt mindenre kiterjedő.

A tusolás után egyre gyakoribbak lettek a kevéssé szalonképes magyar szavak – a külföldön szülés nagy előnye ugye, hogy nyugodtan káromkodhat az ember. Kértünk újabb fájdalomcsillapítást: űrhajós maszkon keresztül szippantható nevetőgázt kaptunk, de sajnos nekem nem járt. Mondjuk nem tűnt túl hatákonynak, szóval annyira nem bántam.

Viszont az események hirtelen felgyorsultak, Ursula nővér tíz óra környékén közölte, hogy megvan a kívánt tíz centi, kezdhetünk nyomni. A tengerimalac az szaladás közben pottyantott, Zsani ehhez képest elég szánalmas állapotban volt, de sejtettem, hogy már közeledhet a végkifejlet. Közben megérkezett a doktornő is, aki mondta, hogy nagyon fontos az instrukciókat pontosan követni, hogy odalenn minél kisebb „kár” keletkezzen, így végre felelősségteljes munkát kaptam: fordíthattam a számomra totál értelmetlen javaslatokat. Viszonylag jól helytálltam (gondolom), mert elég simán mentek a dolgok.

Panki szépen kifurakodott, én pedig büszkén állapíthattam meg, hogy pont olyan az orra, mint egy kismalacnak, úgyhogy minden rendben.