Lehet annál rosszabb, hogy lassan egy hónapja nem alszom egyhuzamban két óránál többet, és így éjszakánként jó esetben 5-6 órát fene tudja hány darabban? Igen, ha emellett még egész nap nyűglődés, sírás van csak.

Rengeteg mindent ki lehet bírni ha a gyermekünkről van szó, de néha elszakad a cérna és kétségbeesünk. Biztos másnak is ismerős a dolog. Na ma ez történt velem is.

Az éjszakáról már nem kell mesélnem. Változatlan volt. Erre még jött egy extrán nyűgös, "semmi nem jó" nap. Már ebédidő táján kezdett betelni a pohár, mert szinte bármit csináltam csak üvöltés követte. Egy perc nyugalom sem volt. Már azt éreztem, én vagyok az oka az üvöltésnek. Képtelen voltam jót tenni neki. Ez a tehetetlenség meg kikészített.

Szépen megebédelt Panka. Egy kis sikerélmény ért legalább. Gondoltam leteszem a szőnyegére, hogy én is megebédelhessek. Persze, ahogy azt Anya elképzeli. Öt perc múlva ugyanúgy üvöltött tovább, hogy vegyem fel. Na ekkor jött a "cérna" meg a "szakadás". Megfogtam Pankit betettem a járókába a nappaliban, én meg fogtam a tányéromat és bementem a hálószobába. Panka sírt, én ettem az ebédemet a szobában, és bőgtem. Szégyelltem magam. Folyton az járt a fejemben, hogy rossz anya vagyok, otthagytam a gyereket sírva. Pedig ő kb 5 perc múlva már nem is sírt odakint.

Rossz anya vagyok? Hülye gondolat, de valószínűleg megfordul sokunk fejében.

Alapból valószínűleg nem csinálok ilyet, de ma úgy éreztem muszály. A sírás kicsit helyre is tett. A napunk nem volt jobb ezután sem, de túléltük.

Remélem hamar eljön majd a nap, amikor nem panaszkodni jövök a blogra!