Igen, folytatom. Elnézést kérek azoktól, akik várták a folytatást. Dehát így van ez a sorozatoknál, mindig sokat kell várni a következő részre. Félretéve a tréfát, nagyon nehéz és hosszú volt a pénteki napunk. Nem terveztünk sokat erre a napra, de a chicagoi kiruccanásunk nem volt bekalkulálva. Lássuk csak, mi is történt!

Nem volt konkrét tervünk, ami az útvonalat illeti. 500-600 kilométert kellett mennünk, mert az utolsó napra nem akartunk sokat hagyni a határátkelés miatt.

Nagyon szépen haladtunk az első körülbelül 130 kilométeren az autópályán. Ahogy közeledtünk Chicagohoz egyre sűrűbb lett a forgalom, és egyre több sávos lett a pálya. Félelmetes volt néha, főleg hogy az amerikaiak eszetlenül vezetnek. Gondoltuk az autópálya majd kikerüli a várost, nem sejtettük, hogy be is dugulhat. Reggel azon poénkodtam, hogy meg kellene nézni Chicagot.

Dugóba kerültünk. Még GPS Juci (így hívjuk) sem tudott jobbat mondani. Reménytelennek tűnt, hogy onnan gyorsan kikerülünk. A férjuram kitalálta, hogy soroljunk át az express sávba. Én kicsit tartottam ettől, mert nem lehett tudni, hová visz majd. Gyanus is volt az egész, mert a Juci szerint távolodtunk a céltól, folyton vissza akart minket fordítani. Beautóztunk Chicago belvárosába. Na ott aztán kapkodhattuk a fejünket. Én csak hátul ültem, de soha életemben nem izgultam még ennyire, és nem vártam még ennyire, hogy kijussunk a városból. Viktornak remek vezetési gyakorlat volt ez. Itt már csak Juciban bízhattunk. Ügyes volt és kivitt bennünket a belváros forgatagából, és egy feketenegyedben kötöttünk ki. Sehol nem láttunk fehér embert, se gyalogosan, se autóban. Félelmetes volt. Ezután már egy iparnegyed következett, majd körülbelül két óra kocsikázás után végre találtunk, illetve Juci talált egy feljárót a pályára. Ez nagyon megnyugtató volt. Éljen Juci! Nélküle nem sikerült volna. :-)

És milyen volt egyébként Chicago? Felhőkarcolók, tömeg, tipikus nagyváros. Ennyi elég is volt belőle. Autóval nem szabad várost nézni. Azért jó volt bekukkantani, és elmondhatjuk, hogy jártunk ott. :-) És láttuk egy kicsit a Michigan tavat is Chicagoban. Sajnos hiába vezetett az utunk a nagy tavak környékén, nem láttunk belőlük semmit, mert az autópálya mind elkerülte.

Persze csomó időt elvesztegettünk ezzel a kitérővel. A chicagoi izgalom nagyon lefárasztott mindannyiunkat. Pedig sokat kellett még aznap utaznunk. Főleg ez nehezítette a további utat. A nap további részében nem volt több izgalom, jól haladtunk. Pankán viszont már érződött, hogy nagyon fáradt így az ötödik napon. Szegénykém hősként viselte az egész utazást, meg azt hogy minden nap máshol alszunk, és hogy a kocsiban alig alszik napközben. Le a kalappal a kiscsaj előtt. Nagy szerencsénk volt/van vele. :-)

Összesen 580 kilométert mentünk aznap Rockford (IL, United States) és Flint (MI, United States) között. És egy Super8 Motelban szálltunk meg ismét. Ha valaki Kanadában vagy az Egyesült Államokban jár, és olcsó de igényes szállást keres, ezt bátran ajánlhatjuk.

Egy újabb izgalmas nap telt el, és már csak 400 kilométerre voltunk végső céltól.